2. Mindig ez lesz?

Itt is lenne végre a teljes 2. fejezet! Sajnáljuk, hogy ennyit kellett rá várni, de mindkettőnket ellepnek a teendők. Vizsgaidőszakom van, bár ma sikeresen megcsináltam az utolsót is, viszont vár még rám a záróvizsga írás- és szóbelije. Dorcinak meg ott van a munkája, de igyekszünk időt szánni az írásra.

Reméljük, a fejezet kárpótolni fog benneteket a hatalmas kihagyásért! Köszönjük a pipákat és kommenteket. Jó olvasást a fejezethez!

Charlotte szemszöge

Már biztos végzett az interjúval, de még mindig nem hívott Liz. Mondtam neki, hogy amint végez a fejeseknél, hívjon, de beszélhetek én neki, mikor sose hallgat rám! Aztán meg csodálkozik, hogy halálra aggódom magam miatta.
Lassan négy óra, és ha eddig ezerszer nem hívtam már, akkor egyszer sem. Jobb lett volna, ha Londonban maradok és megvárom, amíg meg tudja, hogy övé a munka, mert úgyis az övé lesz. Azt lett volna, ha az a két ajtós szekrény beenged engem is, én nagyon szívesen körbe jártam volna az edzőkomplexumot, míg Liz az interjún van. Bár az is igaz, hogy az öltözőnél leragadtam volna, főleg, ha a spanyolom is ott van.

-          Szi…

-          Csak azt a kifogást fogadom el arra, hogy eddig nem jelentkeztél, hogy felvettek! – vágok a szavába ellentmondást nem tűrve. Végre felvette azt a nyavalyás telefont, amit nem is értek, hogy minek van neki, ha nem lehet elérni.

-          Nagyon helyes a spanyol, mikor mosolyog – mondja, amivel elhallgattat. Csak Torresról lehet szó, más spanyolról nem szoktunk beszélni. Amikor pedig róla beszélek, mindig azt mondja, hogy majd ha személyesen találkozik vele, nyilatkozik. De ha helyesnek találja, ha mosolyog, akkor…

-          Ugye tudod, hogy mindjárt itt van a szülinapom?! – dőlök hátra a székemben. Ha ott fog dolgozni, akkor az ingyen jegyek mellett, igazán be is mutathatna a csatárnak. Nagyon nem ellenkeznék ellene!

-          Persze, és majd ezért is kapod a hazai mérkőzésekre a jegyet – tudja, hogy nem éppen erre gondoltam. Andrew szurkolt a Liverpoolnak, és miatta láttam először Fernando Torrest, és hiába voltunk akkor együtt, nem tudtam nem észrevenni, hogy milyen jó pasi. Ráadásul, ahogy teltek az évek, egyre csak jobb lett! Nem is értem, hogy mi a baja azzal, hogy focista? Jelen pillanatban a hátam közepére kívánom a kapcsolatokat, és nagyon szívesen megtudnám, hogy milyen az ágyban.

-          Meg a pasit is intézhetnéd – nem is lenne rossz a szülinapomra megkapni, piros masnival! Biztos nem lenne unalmas éjszakám. – Nem keresnek neki véletlenül erőnléti edzőt? Én szívesen elvállalom, még fizetni se kellene érte.

-          Lotti!

-          Most mi van? Ne mond, hogy te nem akarod meg tudni, hogy milyen lehet az ágyban egy spanyol pasi! – ha a tipikus spanyol szeretők sztereotípiáira gondolok, akkor igazán mozgalmas este lenne, és egyáltalán nem kellene aggódnom a felesleges kilók miatt. Muszáj lesz bemutatnia Liznek. – Láttad, szóval nem mondhatod, hogy ne lenne jó pasi. Ráadásul már biztos készül az Eb-re, lassan a kockái is látszódni fognak és nagyon szívesen végig rajzolnám őket.

-          Ha nem tudnám, hogy milyen vagy, azt hinném, hogy egy jó ideje nem voltál pasival…

-          Hát drágám, ilyennel még nem voltam, szóval elintézheted, hogy találkozzak vele – mosolyodom el. Valahogy csak sikerülne elcsavarnom a fejét. Bár addig úgy se adnám fel, amíg nem tudom meg, hogy milyen vele a szex. Ráadásul már jó ideje elvált, én is szingli vagyok, így semmi akadálya. – Viszont, akkor remélem, hamarosan a klubba is elhozod őket! Tuti még jobb hírneve lesz az Angels-nek. Sőt, ha ez lesz a törzshelyük, biztos nem lesznek anyagi gondjaim.

-          Te pénzmániás nőszemély, még csak most mutatkoztam be nekik. Az se biztos, hogy kedvelni fognak…

-          Elizabeth Wright lennél szíves ezt a biztos nem fognak kedvelni szöveget befejezni! Ugyan ezzel jöttél, mikor a kórházba jelentkeztél, aztán mi lett? Megint Charlottenak lett igaza, mert mindenki imádott. Sőt, állítom, hogy valamelyik focistával közelebbről is megismerkedtél, mert normális voltál velük és egyikre se akartál rámászni! – tudom én, hogy imádni fogják, ezzel sosincs gond, csak ő gondolkodik egy kicsit negatívan. Állítom, hogy sok nő, aki ott volt az interjún, csak a srácok miatt érkezett, ami nem is meglepő, mert én se tudnék megfeledkezni arról, hogy félistenek között vagyok nap, mint nap, de nem is akarok ott dolgozni. Azonban Liz igen, és szerintem ő ezen még igazán el sem gondolkozott, majd csak akkor, ha félmeztelenül mennek be a vizsgálójába… – Ha általános vizsgálat lesz, be kell vinned a vizsgálóba!

-          Akarom én tudni, hogy min agyalsz?

-          Csak a szokásosan. Viszont most megyek, te meg menj be egy butikba és vegyél valami dögös ruhát, mert este jössz és megünnepeljük, hogy felvettek a klubhoz.

-          De én…

-          Kilencre itt legyél, vagy különben oltári nagy bajban leszel drágám! Puszi, vigyázz magadra hazafelé – köszönök el gyorsan, mielőtt még tiltakozna az ellen, hogy este ünnepeljünk. Tuti nem fogom hagyni neki, de addig még meg is kellene szerveznem gyorsan ezt a bulit.

Még szerencse, hogy korábban is kellett már ilyen gyorsan partyt szerveznem, mert most biztos bajban lennék. Arról nem is beszélve, hogy akkor nem is lenne semmi sem az irodámba, amibe átöltözhetnék. Legalább már ezzel sem lesz gondom, valamit majd felveszek, most úgy is Lizy a lényeg.
A noteszemmel és a telefonjaimmal indulok kifelé, hogy neki kezdjek a szervezésnek. A srácok lehet nem fognak örülni a túlórázásnak, de ha elmondom, hogy hová vették fel a barátnőmet dolgozni, biztos ők is ugyanúgy örülni fognak, mint én. Na, meg egy kis plusz pénz és nincs is gond.

-          Jamie! Kérlek, hívd ide a többieket. Este bulit tartunk…

Tíz perc van kilencig, és már csak Liz hiányzik. Sikerült mindent időben megszervezni, a klub tömve van emberekkel, akik már jól érzik magukat, és még arra is volt időm, hogy haza rohanjak és letusoljak. Még szerencse, hogy amikor beszéltünk, nem akart átjönni hozzám, hogy utána együtt jöjjünk az Angels-be. Különben hogyan tudnám meglepni?
Még mindig semmi jele, hogy bárki jönne, pedig már csak tényleg őt fogják beengedni. Ha tudom, hogy ilyen simán meg tudok minden szervezni három óra alatt, nyolc órára pedig az emberek is megérkeznek, illetve én is, nem mondtam volna neki, hogy kilencre jöjjön. Tudom, hogy időben fog megérkezni, de sose bírtam nyugodtan várni ilyenkor, míg betoppan az ünnepelt.
Türelmetlenül nézek az órámra, majd fel a bejáratra. Végre, itt van! Látom, hogy engem keres, de ahelyett, hogy odamennék hozzá, felmegyek a dj mellé.

-          Emberek, egy kis figyelmet kérnék! – veszem el a mikrofont, miközben elhalkul a zene. – Ezt a buli az én kedves barátnőm, Liz számára csináltam, aki a mai naptól a Chelseanél dolgozik. Gratulálok édesem! – emelem fel a kezemben lévő pezsgős poharat, míg ő is kap egyet. Több, mint száz ember teszi meg velem együtt ugyanezt, közben pedig egymást túl kiabálva gratulálnak neki.

Mosolyogva indulok meg felé, ami a hatalmas tömegen keresztül nem könnyű. Ez se lesz egy rossz este, csak Lizt kellene valahogy rávennem, hogy elengedje magát és szórakozzon.

-          Te dinka nőszemély, erre semmi szükség nem volt! – súgja a fülembe, miközben magához ölel. Az egésszel viszont csak annyi gond van, hogy látni az arcán, hogy nagyon is jólesik neki, hogy gondoltam rá. – Szeretlek húgi!

-          Én is téged, de hol vannak a focisták? – nézek mögé, mintha a pasikat keresném. Azért nem lenne rossz kedvem, ha elhozott volna párat… főleg, ha a spanyol is köztük lenne.

-          Sose fogsz megváltozni Lotti – ingatja meg a fejét, majd elmosolyodik és arcon puszil.

-          Tudom, hogy így imádsz! – karolom át a vállát, majd a VIP részleg felé indulunk. Biztos hiányozna neki a pörgős énem, máskülönben ki venné rá arra, hogy éjszakákat át bulizzon? – Egy üveg pezsgőt kérünk Adam.

-          Holnap dolgozom, nem maradok sokáig – ülünk le, de már azonnal jönne a kifogásokkal, hogy miért nem akar itt maradni velem. Megforgatva a szemem, nem is foglalkozom a kijelentésével, mivel úgy is itt fog maradni.

-          Majd elviszlek megint, úgy is be kell ugranom a klubba, hogy megnézzem, hogyan áll a munka – reményeim szerint pár héten belül Londonban is sikerül megnyitni, és akkor nyugodtan dőlhetek hátra, mert tényleg remekül alakul minden. Ahogy megkapjuk a már kibontott pezsgőt és poharakat, öntök is kettőnknek. – Még egyszer gratulálok Elizabeth az új munkádhoz! Látod, megmondtam, hogy sikerülni fog és az is biztos, hogy minden focista a lábad előtt fog heverni, csak a spanyolt hagyd meg nekem. Egészségedre! – koccintunk, de látom rajta, hogy még most se hiszi el, hogy a Kékeknél dolgozik. Valószínűleg én is így lennék ezzel, bár az is igaz, hogy amint meglátnám a félmeztelen pasikat, már nem ezen járna az eszem.

-          Finom illata van – mondja, amire csak felvonom a szemöldököm. Fogalmam sincs, hogy miről van szó, máshol jártam… vagyis máson. – Fernandonak. Nagyon kellemes illata van.

-          Ne kínozz Liz! Tudod, mennyire oda vagyok érte?! – csak kuncog rajtam, pedig együtt kellene velem éreznie. Biztos jóban lesznek, így nem lesz nehéz megismerkednem vele, aztán meg már minden csak azon múlik, hogyan tudom elcsábítani. – Nekem kell az a pasi!

Liz szemszöge

-          Tudom Lotti, de fogd vissza magad! Még csak most vettek fel. Holnap kezdek – tárom fel előtte véleményem. – Hagyj még nekem időt!

-          Na, jó… de csak egy kicsit! – mutatja felém az ujjait. Szusszanok egyet, bár tudom, hogy nem sokáig ráztam le barátnőm.

Még egy kicsit ott maradok a klubban, aztán egy óvatlan pillanatban hazalopakodom. Meghagytam a srácoknak, hogy ha Lotti keres, mondják meg neki, hogy hazamentem, és hogy nem kell másnap bevinnie, majd ebédidőben találkozunk. Addig meg úgy is beszélünk telefonon.
Éppen, hogy hazaértem, mikor a mobilom üzenetet jelzet. Tudom, hogy Charlotte lesz az, de a szokásos letolás helyett, csak egy Ügyes legyél csajszi! üzenetet kaptam. Biztosan jó kedve van, gondolom.
Minden esetre, én elteszem magam holnapra. Tusolás közben számba vettem mindent. Holnap, vagyis ma – mert már elmúlt éjfél is – általános edzése lesz a srácoknak. Megkapom az irodám, ami elméletileg közvetlen az öltöző mellett van, aztán az egyen melegítőt, kabátot, és egyéb ilyen felszerelést kell kiválasztanom. Jaj, mamám! Mibe csöppentem én bele?
A reggeli kelés hamar eljött, hatkor csörgött az órám. Tusolás, aztán egy hatalmas bögre jótékony kávé. Nem tudom elképzelni sem, Lotti ezt, hogy bírja. Ha én is végig maradtam volna, hát most azt hiszem, nem tudnék emberi külsőben megjelenni. Így is nehéz volt, de azért összehoztam. Minden esetre sikerült összekapnom magam, így elindulhattam a vonat állomásra. Indulás előtt vettem gyorsan valami harapni valót, aztán elfoglaltam a helyem a vagonban.
Angol vagyok, de ennek ellenére mindig képes ámulatba ejteni az angol táj. És ahogy haladtunk a főváros felé, úgy változott a nyugodt környezet, egy nyüzsgő élettérré.
A Victoria állomásról egyenesen a buszmegállóba mentem. Szerencsémre pont akkor jött a nekem kellő busz. Sajnos ez sem visz el teljesen a célomig, de még szerencse, hogy a kényelmes csizmámat vettem fel.
Leszállva a buszról, éppen elindultam Cobham felé, mikor egy autó lassít le előttem nem sokkal. Gyönyörű Aston Martin DB 9-es. Nem sok mindenért rajongok, de ez a kocsi mindig is a gyengém volt. Minden gratulációm annak, akinek eszébe jutott ezt a csodát megalkotni.

-          Elizabeth! – szól rám valaki. Elmélkedésemből a csapat középpályása ránt vissza.

-          Bocsánat! – kérek elnézést. – Régóta szólongatsz? – kérdezem kissé zavartan.

-          Nem olyan régóta – válaszol mosolyogva. Ez a pasi miért hoz folyton zavarba? Tegnap is, most is. – Gondolom az edzésre jössz, elvihetlek? – kérdezi, engem nem kissé meglepve.

-          Ha nem zavarok – vonom meg a vállam. Nem tudom, hogyan reagáljak.

-          Ugyan már, egy ilyen csinos doki nénit nagyon szívesen furikázok! – szalad ki a száján, amin mindketten meglepődünk. – Mármint… Ne haragudj! Azt hiszem, ezt nem kellett volna – kezd el magyarázkodni, miközben a tarkóját vakarja, amin elmosolyodom. Ahogy én a hajamat csavargatom zavaromba, Ő a tarkóját vakarja.

-          Semmi gond – nyugtatom meg. Beszállunk a kocsiba, ahol az ülésbe szinte beleolvadok. Istenem ez az autó! Oldalra nézek, és látom, ahogy Frank néha rám néz és elmosolyodik.

-          Láttam, ahogy leszállsz a buszról – töri meg a csendet. – Honnan jössz, hogy busszal jársz? – kérdezi érdeklődve.

-          Nos, nem a városban lakom. Így vonat, aztán busz, majd gyalog – vázoltam fel a ma és még sokáig a napi útvonalamat.

-          Hát, le a kalappal előtted! – válaszol. – De a buszmegállótól még messze van a komplexum, azért azt legyalogolni.

-          Mondja az, aki egy-egy meccsen több kilométert is lefut, és meg se kottyan neki – reagálok előbbi megjegyzésére mosolyogva.

-          Ez igaz, de akkor is. Jogsid van? – kíváncsiskodik.

-          Igen van, de hozzá autó sajnos nem járt. – adok választ kissé elkámpicsorodva. Mindig elkezdtem gyűjteni egy autóra, de sajnos, ahogy az lenni szokott, valami mindig közbe jött. Így az autóra félretett pénzem mindig elúszott.

-          Kérhetnél a Klubtól egyet – veti fel ötletét. – Biztosan megoldható lenne.

-          Na, ezzel most megleptél! – gondolkodom el ötletén. De ahhoz még be kell dolgoznom magam, hogy én ilyet kérni merjek. Minden esetre nem rossz ötlet.

-          És mond csak, honnan ez a fene nagy tudás? – érdeklődik tovább.

-          Nos, a sok szabadidőmet így töltöttem ki. Mondjuk alapjáraton is szeretek tanulni, új dolgokkal megismerkedni – mondom őszintén. – De mond csak, a sok edzés és mérkőzés mellett, neked hogy lehet 180-es IQ-d? – kérdezek vissza. Meglepi kérdésem, és amint visszapörgettem magamban rájöttem, hogy ez kissé számon kérőre sikeredett.

-          Egy focistának nem lehet ekkora a tudásszintje? – értetlenkedik.

-          Természetesen lehet, és ne haragudj, ha megbántottalak, nem annak szántam – kezdek el magyarázkodni. – Nekem egyébként tetszik, ha egy férfinak van esze is! – fordulok felé mosolyogva, majd legszívesebben fejbe csapkodnám magam, mert gyakorlatilag közöltem vele, hogy Nekem tetszik. Istenem Liz, hogy lehetsz ekkora marha? Inkább fognád be a szádat!

-          Ez kedves tőled. Ha nem haragszol meg érte, akkor ezt a bókot megtartom magamnak! – kacsint rám, én pedig ha lehet, teljesen belesüppedek az ülésbe.

Közben megérkeztünk az edzőkomplexumhoz, így kiszállva, elindulunk az épület felé. Mindketten az öltözők felé vesszük az irányt, csak míg Ő konkrétan az öltözőbe megy, addig én Pacoval találkozom az irodám előtt.

-          Jó reggelt Liz! – üdvözöl a csapatorvos.

-          Jó reggelt neked is Paco! – nyújtom felé a kezem üdvözlésként, de Ő ahelyett, hogy elfogadná, magához ölel és ad két puszit.

-          Nem kell annyira vonalasnak lenned Liz. Ez egy hatalmas család, de majd te magad is rájössz. – mondja mosolyogva. Igen azt már észrevettem, hogy itt szinte mindenki mosolyog. – Ez lenne az irodád. – nyit be egy szobába. Ahogy körbetekintek, a szoba bal oldalán van egy függönnyel leválasztott vizsgáló asztal hozzá minden felszereléssel, velem szemben egy hatalmas ablak, ami a pályákra néz, előtte egy nagy íróasztal, azon minden, ami kell. Jobb oldalán egy könyvespolc, mellette pedig egy kis kanapé. Tőlem jobbra volt egy másik ajtó, illetve tőlem közvetlen balra egy polcrendszer, ami minden bizonnyal a kartotékoknak volt fent tartva. – A másik ajtó a srácok öltözőjébe nyílik. Szóval, ha csak nem akarsz leskelődni utánuk, akkor azt nem használod. Majd a srácok jönnek amúgy is, ha bármi bajuk van. – magyarázza a csapatorvos a tényállást. - Ohh és míg el nem felejtem, Liz. A kanapén találsz több méretben melegítőt és kabátot, edző és stoplis cipőt is. Válaszd ki, amelyik neked méretben a legmegfelelőbb, aztán majd rendelünk abból a méretből többet. – folytatja felvilágosításom. – Azt hiszem, ennyi lenne első nekifutásra. Fél óra múlva edzés, lent találkozunk. – köszön el, majd megy minden bizonnyal a saját irodájába.

Egyedül maradok az irodámban. Ismét körbenézek, és miközben az irodai székre ledobom táskám és kabátom, kinézek az ablakon. Hatalmas területen fekszik a Cobham. Jelen pillanatban két pálya van lefedve és van egy, amit most takarítanak a külső edzésre. De ahogy végignézem a területet, legalább tíz, hanem több pályát vélek felfedezni.

-          Na, akkor vágjunk bele! – fordulok vissza a kanapé felé, és elkezdem kiválogatni a nekem megfelelő ruhákat. Épp a melegítő felsőt veszem fel, mikor kopogtatnak az öltöző felőli ajtón. Érdeklődve megyek oda és nyitom ki.

-          Szia! Remélem, nem zavarok? – áll meg előttem Frank.

-          Nem, persze! Baj van?

-          Nem, miért? – kérdez vissza meglepve.

-          Paco azt mondta, ezt az ajtót akkor használjátok, ha van valami baj. – magyarázom el neki.

-          Ja! Nem, csak gondoltam lekísérlek a pályára. Persze, ha nem baj – kezd bele, és ismét zavartan mosolyog. Ez már valami szokás lesz nálunk.

-          Oh, köszönöm szépen! – mosolygok rá hálásan. – Egy pillanat, csak felveszem a kabátom és választok egy edzőcipőt. – egyszerre nézünk le a zoknis lábamra, aztán a cipőtengerre. Elnevetem magam, majd elindulok az edzőcipők felé. Gyorsan kiválasztom a méretben megfelelőt, majd felvéve, a már kiválasztott kabátért nyúlok és elindulunk.

-          Jól áll neked – töri meg a csendet Frank. Kíváncsian nézek fel rá. Legalább másfél fejjel magasabb, mint én. – Mármint a kék melegítő és kabát – ahogy ezt kimondja, szerintem vissza is szívta, vagy legalábbis rájött, hogy ez kissé félreérthető lett. Így csendben folytattuk utunkat. Én közben végig szemléltem mindent, és igyekeztem minden részletét az agyamba vésni az útvonalnak. Sajnos hajlamos vagyok az eltévedésre.

Mikor kiértünk a pályára, akkor Di Matteo eligazítást tartott a csapatnak. Nekünk, orvosoknak az volt a feladatunk, hogy felmérjük, ki milyen állapotban van, és ha kell, orvosi segítséget nyújtsunk.

-          Készülj fel! – kezdett bele Paco. – Tesztelni fognak a srácok.